XXXIX. Exkluzív Üzleti Találkozó

2018. június 28.

Lassan a negyvenedik alkalomhoz közeledünk, 20128. júniusában ugyanis a 39. Exkluzív Találkozót tartottuk meg, a DMA-val közösen Dienes Attila, és előadó csapata egy fantasztikus délutánt varázsolt az Alphasonic rendezvénytermébe. Minden belépő mellé egy könyvet adtak ajándékba, minden résztvevő így már érkezéskor ajándékkal gazdagodott. Amit utána a színvonalas előadások emeltek tovább.
A következő esemény pedig jubileumi, amire szintén meglepetésekkel készülünk!

XXXVIII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2018. május 30.

Hiába van itt a nyár, ismét negyvenkét résztvevővel zajlott az Exkluzív Üzleti Találkozónk! A mostani eseményen Danny Blue, egy igazi mentalista tartott egy igazán lehengerlő előadást. A téma az volt, hogy hogyan építsünk brandet magunkból, a nevünkből. Rengeteg hasznos információt hallhattunk, egy csodálatos előadás keretében. Emellett a megszokott networking sem maradhatott el, ahol a résztvevők újabb remek kapcsolatokat építhettek ki.

XXXVII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2018. május 3.

Május 3-án egy igazán különleges vendéget fogadhatott a 37. Exkluzív Üzleti Találkozó.
Mind hallottunk már a Duna House-ról, most viszont első kézből hallhattunk egy izgalmas előadás arról, hogy hogyan is lett ilyen sikeres és népszerű, közismert ez az ingatlanokkal foglalkozó nagyvállalat. Emellett a networkingen is megismerkedhettek egymással a részt vevő tagok, és névjegyeiket is kiosztottuk minden jelen lévőnek. Finom kávé, családias hangulat, jó beszélgetések és érdekes előadások jellemezték ezt a találkozót is. Hamarosan egy újabb izgalmas összejövetellel készülünk!

XXXVI. Exkluzív Üzleti Találkozó

2018. március 28.

A legutóbbi rendezvényen a magyar sikermárka, a Helia-D  elképesztő sztoriját ismertette a közönséggel Budaházy Péter, a cég vezetője. Emellett Kovács Márk az Alphasonic Kft. képviseletében tartott a vizuális digitális megjelenési lehetőségekről egy interaktív előadást. A szünetekben pedig sütemény bemutatásra, és a HerbaLife csapatának ízletes étrend kiegészítőinek kóstolására is sor került. Áprilisban folytatjuk rendezvénysorozatunkat!

 

XXXV. Exkluzív Üzleti Találkozó

2018. január 30.

Egy igazán nőies rendezvényt tudhatunk magunkénak a január 30.-i eseménnyel, hiszen minden felkért előadó hölgy volt. Kóczán Zsófia a céges biztonság hasznosságáról prezentálta a legújabb megoldásokat, Dimitrova Dessislava a Digital Signage újdonságairól tartott érdekes beszámolót, és megismerhettük Tóth Cili fitness világbajnokot is, aki elmondta, hogyan küzdötte fel magát a csúcsra, a versenyzésben és az üzleti életben is.

 

XXXIV. Exkluzív Üzleti Találkozó

2017. október 26.

Október 26-án az Exkluzív Találkozón két visszatérő népszerű előadót is köszönthettünk zárkörű rendezvényünkön. Az egyikük Jagodics Rita, nagykermarketing szakértő volt, a másik kiemelt előadónk pedig Oláh Tamás, tréner volt, akik naprakész információikkal látták el a hallgatóságot. A rendezvény második felében pedig mindenkinek lehetősége volt egyesével, személyesen bemutatkozni a többi részt vevő felé. Így mindenki megismerhette, ki mivel foglalkozik, a még hatékonyabb networking érdekében.

 

XXXIII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2017. szeptember 27.

A mostani rendezvényen a Trend FM kiváló előadását hallgathatták meg a részt vevők. A VIP előadó pedig a Superbrand képviseletében érkezett, aki kiemelten hasznos prezentációt tartott az érdeklődő vezetők számára. A szünetekben pedig kellemes hangulatú kapcsolatépítésekre is sor került. Októberben folytatjuk!

 

XXXII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2017. július 26.

Július végén nem csak Budapestről és környékéről látogattak el a VIP eseményre cégvezetők, hanem még Miskolcról is érkeztek érdeklődők a DMA Akadémia jóvoltából! Színes előadások, barátságos kapcsolatépítés, és egy igazán kellemes hangulatú délután fogadta a messziről érkező vendégeinket is! Finomságok kóstolásából sem volt hiány. Köszönjük, hogy eljöttek!

 

XXXI. Exkluzív Üzleti Találkozó

2017. június 28.

Hiába van nyár, az Exkluzív Találkozó így is teljes gőzzel folytatódik!
Biztonságtechnikai szakértőnk számos hasznos információval látta el a részt vevő cégeket, és a networkingen is építő kapcsolatokra tehettek szert azok, akik ellátogattak hozzánk!

 

XXX. Exkluzív Üzleti Találkozó

2017. április 26.

A soron következő találkozó sem okozott csalódást a részt vevőknek, hiszen ezen az eseményen nem csak jeles előadókkal találkozhattak, hanem azért is különleges volt, mert ez volt a 30. Exkluzív Találkozó, az üzleti klub fennállása óta. A mostani jubileumi eseményen a Michelin képviseltette magát, és egy igazán színes prezentációval emelte az esemény fényét! Köszönjük, hogy ennyien csatlakoztak már a rendezvényeinkhez, és egyre népszerűbbé teszik ezt az önöknek, önökért szóló találkozó sorozatot! Június 28-án újra várunk mindenkit szeretettel!

 

galeria

XXIX. Exkluzív Üzleti Találkozó

2017. március 29.

Március végén egy különleges vendéggel gazdagodott az Exkluzív Találkozó előadói gárdája. A VIP vendégünk ezen alkalommal nem más, mint Szuper Levente, a Vasas jégkorong-szakosztály vezetője volt. Magyar jégkorong kapus, egy igazán kiemelkedő sportoló. Leventével Lázár Csaba beszélgetett, ők zárták az eseményt a nap végén. Minden részt vevő vendégünket meglepetés ajándékkal vártuk, és azok, akik eljöttek, pár percben egyenként bemutatkozhattak a jelenlévőknek, így építve ki kapcsolatokat.

Várjuk Önöket legközelebb is sok szeretettel és lehetőségekkel! Az áprilisi találkozón a Michelin képviselteti majd magát.

IMG_3797_belyegkep

XXVIII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2017. március 1.

Március 1-jén került megrendezésre az Exkluzív Találkozó tavaszváró eseménye, ahol a tulajdonosok apró meglepetéssel is kedveskedtek a résztvevőknek. Ezen a rendezvényen a Roland Divatház tulajdonosa és alapítója, Dr. Berendi Péter úr volt a VIP vendégünk, aki elmesélte, hogyan alapította a Divatházat és hogyan oldják meg a generációváltást a vállalaton belül. Emellett Dr. Nagy Dóra ügyvédnő adott elő, illetve a Credit Controll és a Colling üzletház voltak, akik prezentációjukkal emelték az esemény színvonalát. Március 29-én, már igazi tavaszi találkozón vehetnek majd részt kedves vendégeink!

Várjuk Önöket szeretettel!

XXVII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2017. január 25.

2017-ben január 25-én, szerdán nyitottuk meg az idei Exkluzív Találkozó szezont. Ezen az eseményen 23 cégvezetőt köszönthettünk köreinkben! Voltak visszatérők, mint a Darnó Hús tulajdonosa, Kovács Nándor, aki korábbi előadóként már eljött hozzánk, és most mint vendég, újra csatlakozott a színvonalas eseményhez. Olyan témákról is szó volt, mint cégadatbázis kezelése a Bisnode előadásában, vagy hasznos évindító jogi tanácsok, Dr. Holló Dóra ügyvédnő prezentálásában. A kiemelt vendégelőadónk ezúttal Dr. Vámos Sinkó Klára volt, a Cambridge Business Design Academy képviseletében, aki igazán érdekes és színes előadásával kápráztatta el a jelenlévőket.

Februárban folytatjuk!

XXVI. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. november 24.

2016 utolsó Exkluzív Találkozója igazán rendhagyó volt, hiszen Vona Tibor, az ExperiDance alapítója és tulajdonosa a tavalyi óriási érdeklődésre való tekintettel újra előadott! Mellette még Szabó Mariann, a Femina oldal tulajdonoshölgye adott a résztvevőknek egy igazán érdekes és színvonalas előadást. Emellett Dimitrova Dessislava mutatta be még az Alphasonic Kft. megoldásait, és a Bisnode Cégminősítő is bemutatkozott, a Totalsight fotó és videó készítő céggel együtt, akik kiegészítő szolgáltatások fontosságára hívták fel a részt vevők figyelmét.

Várjuk Önöket 2017 januárjában újra, a következő Exkluzív Találkozón!

IMG_2972_kicsi

XXV. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. október. 26.

Októberben került megrendezésre a 25. jubileumi Exkluzív Találkozó az Alphasonic Kft. rendezvénytermében. A hasznos előadások mellett kapcsolatépítésre is sor került. Köszönjük mindenkinek, aki az évek során mellettünk állt és segített felvirágoztatni ezt az exkluzív találkozó sorozatot!

 

XXIV. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. szeptember 21.

A 24. Exkluzív Találkozó egy különösen jó hangulatú és családias eseményre sikeredett. Olyan előadókat köszönthettünk a pódiumon, mint Harmath Krisztián  a Boss Consulting tanácsadó cégtől, vagy Dr. Holló Dóra ügyvédnő, aki hasznos jogi tanácsokkal látta el a hozzánk érkező vendégeket. A Tesk képviseletében Tokár Péter tartott érdekes ész színes előadást, valamint az Alphasonic Kft. mutatta meg IT és Biztonságtechnikai megoldásait. A következő esemény jubileumi lesz, hiszen a 25. találkozó megrendezésére kerül majd sor!

eut0830

XXIII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. augusztus 30.

A nyár ellenére augusztus 30-án fantasztikus hangulatban zajlott az Exkluzív Találkozó, telephelyünk rendezvénytermében. Több, mint 30 cégvezető jött el hozzánk és hallgatta meg színes előadásainkat a délután folyamán. Jogi tanácsok,  biztonságtechnikai megoldások és marketing tanácsadásra is sor került. Hamarosan közeledünk a 25. jubileumi eseményhez, folyamatosan emelve a színvonalat és az élményt a részt vevő kedves vendégeink számára!

XXII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. június 23.

Itt a nyár, de mi még egy utolsót bele húztunk! Június 23-án ugyanis egy nyárindító Exkluzív Találkozót tartottunk, ahol kiemelt vendégelőadónk Orgován Katalin volt, a Pátria Nyomda vezérigazgatója. Rengeteg előadást sikerült bele sűríteni ebbe a hasznos délutánba, ahol Oláh Tamás lezárás specialista, Langmár Zsuzsa szövegíró és Demeter Éva Életmód specialista érdekes előadását lehetett meghallgatni. Emellett Dienes Attila, A Dienes Management Academy vezetője is egy színvonalas és nagyon jó hangulatú prezentációt mutatott be. A szünetekben ínycsiklandó finomságok és egészséges italok kóstolására is lehetőség volt!

Most tartunk egy kis nyári szünetet, és szeptemberben újra találkozunk!

XXI. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. május 26.

Május 26-án ismét egy rendhagyó eseményre került sor. Előadóink között köszönthettük ismét Dr. Kustos Petra ügyvédnőt is, Szabácsik Gergely a NagykerMarketing vezető tanácsadója mellett. A mostani rendezvényen vendégelőadónk a Kulcs-Szoft vezérigazgatója volt, Kulcsár Tibor, aki nem csak érdekes előadással készült, hanem 3 részt vevőt értékes könyvvel is meglepett! Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki eljött hozzánk! Nyár előtt június 23-án tartunk még egy VIP rendezvényt, utána szeptemberben újra találkozunk!

xxfokep

XX. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. április 28.

Április 28-án egy igazán rendhagyó találkozón vehettek részt az Exkluzív Találkozó VIP vendégei. Ezen a napon ugyanis kivétel nélkül minden előadó hölgy volt! Képviseltette magát a Mapei és a Holló és Társai ügyvédi iroda, és az Alphasonic Kft. is, két előadó hölggyel. De a legérdekesebb rész csak ezután következett! A rendezvényünket egy dinamikus kerekasztal-beszegetéssel folytatjuk, melynek témáit üzleti partnereinktől, női menedzserek megkérdezésével, Önöktől gyűjtöttük össze. Minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll.  És mi a helyzet a sikeres nőkkel? Mit javasol a sikeres nők partnereinek, hogyan támogassák a párjukat? Mi a siker? Mikor sikeres egy Nő? Egy nap csak 24 órából áll, és a legtöbben nehezen találják meg az egészséges egyensúlyt a munka és a magánélet között. A nők gyakran éreznek bűntudatot, amikor otthon is a munkájukkal foglalkoznak, illetve eljönnek a munkahelyükről, hogy a családjukkal és a barátaikkal legyenek. Mi a helyes, hogyan teremtsünk egyensúlyt? Ezekre a nagyon érdekes kérdésekre válaszolt nekünk A Femina.hu tulajdonosa Szabó Mariann, a Pátria Nyomda vezetője Orgován Katalin és a MediLine egészségház tulajdonos hölgye, Gergely Vera. Köszönjük mindenkinek, aki csatlakozott hozzánk!

Alphasonic_24

XIX. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. március 30.

A hónap végén egy újabb színvonalas találkozóra került sor, ahol a kiemelt vendégelőadó nem volt más, mint a Darnóhús. A Funkció KFt. képviseletében a két tulajdonost és testvérpárt láthattuk vendégül. Mellettük bemutatkozott klubunkban Dr. Holló Dóra ügyvédnő, aki hasznos, cégvezetőknek szóló tanácsaival emelte az esemény színvonalát és hasznosságát. Kiemelt előadó volt még a rendezvényen Dienes Attila, a DMA vezetője, aki szintén izgalmas előadásával nyűgözte le a résztvevőket. Várjuk kedves vendégeinket április 28-án, a következő eseményünkön!

XVIII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. március 3.

Március elején rögtön egy izgalmas és színvonalas eseménnyel nyitottuk meg a hónapot. Kiemelt előadó a Bi-Ka Logisztika vállalat két vezetője, Szécsi Gabriella és Dr. Karmazin György volt, akik érdekes előadásukkal támogatták a részt vevő cégvezetők délutánját. Papp Tibor, az Iris Office képviseletében mutatta be cégének hasznos elemeit, és hogy hogyan tudja ő megkönnyíteni egy tulajdonos mindennapi életét. Szabó Lajos, az iData vezetője szintén kiemelkedő előadásával emelte az esemény színvonalát. Emellett Fodor Gábor, az Alphasonic Kft. biztonságtechnikai szakértője mutatta be, mire kell figyelnie egy cégvezetőnek a biztánság terén.

XVII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2016. január 27.

A már két éve indult rendezvénysorozat havonta kerül lebonyolításra, és minden hónapban nagy sikere van a cégtulajdonosok és cégvezetők körében. Nem is csoda, hiszen az eseményen számos vállalkozással nyílik lehetőség kitűnő üzleti kapcsolatok kiépítésére. A találkozó zártkörű, csak a VIP meghívottak vehetnek részt az exkluzív eseményen. A rendezvény mostani díszvendége az iData tulajdonosa és vezetője, Szabó Lajos volt, aki érdekes előadása során világított rá, hogy miért is fontos, hogy minden nyomon legyen követve a cégben és hogyan oldható meg az, hogy a vezető szemmel tarthassa a cégen kívüli tevékenységeket is. Mellette prezentált még Fodor Gábor biztonságtechnikai szakértő a kamerás megfigyelés fontosságáról, és Dimitrova Dessislava is, aki az Alphasonic Kft. informatikai megoldását mutatta be a jelenlévő cégvezetőknek. Papp Tibor, az Írisz Office (iriszoffice.hu) képviseletében arról beszélt, hogy mik az adózási módok, adózási módszerek biztosította versenyelőnyök Magyarországon. Langmár Zsuzsa, a Langmár Kommunikáció tulajdonosa előadásában kiemelte, hogy a vállalkozásunk webszövege sem csupán a gondolatok külső csomagolása, semleges közege, hanem a közvetített tartalmat magát is képes alakítani, ezért nagyon fontos, hogy megfelelően kommunikáljunk. Az Exkluzív Üzleti Találkozó márciusban újra megrendezésre kerül, még színesebb programmal, és érdekes előadásokkal, kapcsolatépítései lehetőségekkel a résztvevő cégek számára.

12291961_10156307259950430_20175969706435202_o

XVI. Exkluzív Üzleti Találkozó

2015. november 18.

A november végi rendezvényen egy kiemelkedő szakember, Vona Tibor volt a sztár előadó, aki nem más, mint a RaM Colosseum tulajdonosa, és az Experidance alapítója. Nemzetközi sikerek, szakmai tanácsok, tapasztalatok, és más területeket lefedő előadások, melyek színesítették a programot. Ez volt a 2015-ös év utolsó találkozója, de várjuk az érdeklődőket ismét köztünk, 2016 januárjától!

okt 27 3

 XV. Exkluzív Üzleti Találkozó

2015. október 27.

Október hónapban egy igazán nagy szaktekintély, Dr. Kürti Sándor volt a VIP vendégünk az őszi Exkluzív Találkozónkon. Hogyan lehet válságban megelőzni a konkurenciát és megerősödve túlélni és egy fejlődő céget építeni? Ezek a kérdéseket szinte minden cégvezető és cégtulajdonos felteszi magának, azonban nem mindenki találja meg rá a megfelelő választ. Kürti Sándor mondta el tapasztalatait a cégépítésről, valamint arról, hogy hogyan lehet a magánéletben is sikereket elérni.

Alphasonic Kft.

1044 Budapest

Ipari park u. 8.

00

 XIV. Exkluzív Üzleti Találkozó

2015. szeptember 23.

A nyári rövidebb kihagyás után szeptember 23-án újra megrendezésre került az Exkluzív Találkozó. Ezt az eseményt a Boscolo Hotelben tartottuk, ahol színvonalas előadók tartottak érdekes előadásokat, és kerekasztal beszélgetéseket, egy igazán különleges helyszínen. Ezen az exkluzív eseményen Dr. Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke volt a vendégelőadó.

Boscolo Hotel

1073 Budapest

Erzsébet krt. 9.

image-17

 XIII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2015. július 2.

Hiába közeledtek a forró napok, az Exkluzív Üzleti Találkozó júliusban is kiemelt résztvevőszámot hozott! Immáron új helyszínen, az Alphasonic Kft telephelyén került megrendezésre az aktuális esemény. A rendezvény díszvendége Markovich Béla, a Mapei Kft. vezetője volt, aki érdekes előadása során világított rá, hogy milyen is egy igazán jó vezető és mikre kell figyelni, hogy ne csússzanak ki a szálak az ember kezéből. Mellette prezentált még Dr. Kustos Petra ügyvédnő, Fodor Gábor biztonságtechnikai szakértő és Dimitrova Dessislava is, aki az Alphasonic Kft. informatikai megoldását prezentálta a jelenlévő cégvezetők felé.

Alphasonic Kft.

1044 Budapest

Ipari park u. 8.

image-15

XII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2015. május 20.

2015. május 20-án az Exkluzív Üzleti Találkozó vendégelőadója nem más, mint Tóth Péter, a Lipóti Pékség tulajdonosa volt. Elmesélte, hogyan is építette fel lépésről lépésre vállalkozását és hogyan lett az egész országban ismert pékség hálózata. Az ő érdekes előadása mellett Csepregi Ottó, a Vodafone képviseletében adott hasznos tanácsokat és Fodor Gábor biztonságtechnikai szakértő is ellátta a részt vevőket megfigyeléssel kapcsolatos tanácsokkal.

Sicontact 

1023 Budapest

Sajka utca 4.

thumb-18

XI. Exkluzív Üzleti Találkozó

2015. április 15.

2015. április 15-én egy igazi mentalista, Danny Blue volt az Exkluzív Üzleti Találkozó vendégelőadója. Elmesélte, hogyan is építette fel tudatosan, lépésről lépésre vállalkozását és hogyan lett az ország egyik legnépszerűbb mentalistája. Az ő érdekes előadása mellett Kustos Petra adott jogi tanácsokat és Terebesi Árpád, a Potencsik Consulting képviseletében látta el a részt vevőket értékesítéssel kapcsolatos információkkal. A következő esemény május 20-án lesz, ahol a Lipóti Pékség alapítóját látjuk majd vendégül!

Sicontact 

1023 Budapest

Sajka utca 4.

thumb-2 (1)

X. Exkluzív Üzleti Találkozó

2015. március 10.

2015 március 10-én, kedden újabb Exkluzív Találkozó került megrendezésre. Ezen az eseményen kiemelt előadónk Pődör Csaba, egy fiatal ügyvezető volt, aki nem csak az üzleti életben, hanem a sportban is kiemelkedő eredményeket ér el. Mellette előadott még a Vodafone képviseletében Dávid Ferenc is. A sikeres rendezvénysorozat következő időpontja április 15-én lesz, melyre szeretettel várjuk majd az érdeklődő cégvezetőket

Sicontact

1023 Budapest

Sajka utca 4.

thumb-5 (4)

IX. Exkluzív Üzleti Találkozó

2015. január 28.

2015-ben is folytatódik az Exkluzív Üzleti Találkozó, nem is kis sikerrel! Január 28-án Jagodics Rita és Terebesi Árpád mellett a lezárási specialista Kasza Tamás, és a 2013-mas Év Fiatal Vállalkozója, Szórádi Bence tartott nagy sikerű prezentációt. Bence, aki LEDLEET nevű európai brandet hozta létre, iránymutató a fiatal magyar vállalkozók körében.

Sicontact 

1023 Budapest

Sajka utca 4.

thumb-2

VIII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2014. november 19.

Egy hónap kihagyás után, de annál hatalmasabb sikerrel rendeztük meg újra Üzleti Találkozónkat. Ezen a rendezvényen a téma a 2015-ös év tervezése volt. A vállalat több terültére is kiható, működő üzletvezetési technikákkal, gyakorlati megoldásokkal, profi informatikai rendszerekkel, könyvelési és jogi praktikákkal és előadásokkal készültünk a részvevőknek. Vendégelőadónk a nemzetközi sikerekkel is rendelkező Danny Blue volt aki interaktív módon tartotta meg igen érdekes előadását. Az esemény fő támogatója a Vodafone Magyarország

Villa Spirit

1026 Budapest

Páfrányi út 22.

thumb-5 (3)

VII. Exkluzív Üzleti Találkozó

2014. szeptember 18.

A nyári pihenő után, újult erővel vágtunk neki az őszi hajtásnak. Ismételten remek előadásokat hallhattunk a délután folyamán. Többek között Jagodics Rita mesélte el nekünk, hogy a nyáron indult Tudatos Vállalkozás kampány hogyan alakult és milyen eredményeket ért el. Kiemelt előadónk ezen a találkozón a Xerox képviseletében Udvardi Gábor volt aki ismertette velünk az új nyomdaipari trendeket.

Villa Spirit

1026 Budapest

Páfrányi út 22.

thumb-5 (2)

 VI. Exkluzív Üzleti Találkozó

2014. július 29.

A júliusi üzleti találkozó  ismét nagyon sikeresen zárult a már jól ismert, Villa Spiritben.  Egy újabb fővel bővült az előadók sora! Dr. Kustos Petra ügyvédnő  nyitott ajtót számunkra a jogi világ érdekességeihez illetve,  hasznos tanácsokkal látott el minket, hogy mire  figyeljünk oda az adatvédelem területén. Nagy örömünkre, vendég előadóink társasága is új tagot köszönthetett  Beleznay Endrét! Endre arról mesélt nekünk, hogy hogyan  vált  ismert művészből  sikeres üzletemberré a Hideg Nyalat nevű paleo fagylaltokkal!

Villa Spirit

1026 Budapest

Páfrányi út 22.

image-10

V. Exkluzív Üzleti Találkozó

2014. június 26.

A június 26-án megrendezésre kerülő Exkluzív Találkozó egy kiemeltfontosságú esemény volt, hiszen a korábban már részt vett tagokat hívtuk el egy nyárindító kapcsolatépítő napra az idilli Villa Spiritbe.A cégvezetők találkozóján újabb érdekes előadásokat lehetett meghallgatni, és több, mint 150 000 Ft értékű céges ajándékokat osztottunk szét.

Villa Spirit

1026 Budapest

Páfrányi út 22.

thumb-5

IV. Exkluzív Üzleti Találkozó

2014. május 28.

Május 28-án gyönyörű környezetben, a Pasaréten fekvő Villa Spiritben került megrendezésre Iszak Adrienn segítségével az Exkluzív Üzleti Találkozó, több mint 35 cégvezető részvételével. A találkozó kiemelt előadója Markovich Béla, a MAPEI Kft. vállalkozás cégvezetője volt, aki színvonalas, ösztönző és pozitív előadásával emelte az esemény fényét. Részt vett a találkozón a Vodafone, illetve a Sodexo képviselője, színesítve a megjelent cégeket. Kirov Kiril és Dimitrova Dessislava egy innovatív, saját fejlesztésű forradalmi informatikai megoldást mutatott be prezentációjában, amire nagy érdeklődés volt. Az esemény szüneteiben és végén a vezetők számára kapcsolatépítési lehetőséget biztosítottunk.

Villa Spirit

1026 Budapest

Páfrányi út 22.

image-4

III. Exkluzív Üzleti Találkozó

2014. április 23.

Immáron harmadik alkalommal, gyönyörű környezetben, a Pasaréten fekvő Villa Spiritben került az eddigi legmagasabb résztvevői létszámmal megrendezésre az Exkluzív Üzleti Találkozó. A mostani eseményen a találkozó kiemelt előadója Mészáros Gábor chocolatier, a ChocoMe exkluzív csokoládé készítő vállalkozás tulajdonosa volt. A találkozón előadott a TÜV Rheinland Magyarország képviselője, és sok hasznos tanácsot kaphattak a részt vevők a vállalatukat érintő különböző témákban is. Részt vettek a találkozón a Vodafone képviselői is, színesítve a cégek számára a kapcsolatépítési lehetőségeket. A nap végén egy networkinget tartottunk, hogy minél több üzleti partnerre lelhessenek a részt vevő cégek.

Villa Spirit

1026 Budapest

Páfrányi út 22.

image-6

 II. Exkluzív Üzleti Találkozó

2014. január 23.

A második alkalommal megrendezésre kerülő Exkluzív Találkozó még több érdeklődőt vonzott, mint az első rendezvény! Olyan témákat érintett az esemény, mint adatvédelem, mit tud tenni egy cégvezető vállalata informatikájának fellendítése érdekében, vagy olyan kiemelt előadást is meghallgathattak, mint Hovány Márton a Hovány Csoport vezetőjének előadása, hogy hogyan lehet egy kisvállalkozásból is nagy és sikeres vállalatot létre hozni és felvirágoztatni. Központban tehát ismét a költséghatékonyság és a siker állt.

Sicontact

1023 Budapest

Sajka utca 4.

thumb-8

 I. Exkluzív Üzleti Találkozó

2013. október 9.

Az első találkozónk témája az adatbiztonság volt, illetve rávilágítottunk arra, hogy mennyi költséget lehet úgy megspórolni az informatikában, hogy a minőségről nem kell lemondani a vállalaton belül. A részt vevők konzultálhattak az előadókkal, lehetőség nyílt Balogh Leventét, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. ügyvezetőjét is faggatni a vállalatának beindításának kulisszatitkairól, és a sikerének a kulcsáról.

Danubius Health Spa Resort Helia

1133 Budapest

Kárpát utca 62-64.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com